A gyors építésű házak valóra vált álmok!

Kellhet ennél több, ha otthona megvalósításáról van szó? A hagyományos építkezéseken megannyi váratlan fordulat borzolhatja a kedélyeket. Bár minden kezdet egyfajta célterv meghatározásával indul, ahol a büdzsé is megszületik, ettől függetlenül az esetek nagy százalékában ez a célterv jócskán túlhaladottá válik. Ennek számtalan oka lehet, ám a végeredmény a kiadások mértékének jelentős gyarapodása, ami nehezen tolerálható. A nagypaneles technológia egészen más dimenzióját mutatja be az otthonteremtésnek. Ebben a térben nincsen helye az idegeskedésnek, bizonytalanságnak és kiszámíthatatlanságnak.

Az ok végtelenül egyszerű. A technológia önmagában olyan megbízhatóságot kínál, amit nyugodtan tekinthet egyedülállónak. A gyártmányterveket, statikai méretezéseket és elektronikai, gépészeti munkaterveket úgy készítjük el, hogy azok részleteiben maradéktalanul egyeznek vágyaival. Az árkalkuláció megálmodása is kooperatív feladat, tehát olyan otthont tervezhet magának, ami a pénztárcájának tartalmával harmonizál, és ami minden részelemében összhangot testesít meg az elképzeléseivel. Ha rábólint a tervekre, akkor indulhat a gyártás, amit az automata CNC vezérelt gyártósor biztosít. Néhány nap leforgása alatt megszületik a fal- és födémpanel, illetve a tetőszerkezet, vagyis pár óra leforgása alatt valóra válik mindaz, amiről évekig, évtizedekig csak álmodozott. Mi ez, ha nem álom-gyár?

 

A gyors építésű házak megtestesült vágyak!

 

Leírhatatlanul szívmelengető élmény az a pillanat, amikor szemtől-szemben üdvözölheti otthonát, mely addig a percig kizárólag képzeletvilágában létezett.