Fókuszban a szerkezetkész ház ár

.A szerkezetkész, a félkész illetve a kulcsra kész variációk más és más árkategóriába esnek. A szerkezetkész ház ár egyik legfontosabb jellemvonása, hogy nem terheli meg súlyosan pénztárcáját.

Ahhoz, hogy konkrét összeggel tudjon számolni szükségesek a megálmodott otthonával kapcsolatos részletek. A nagyságon kívül a külső határolófalakra vagy éppen a belső elválasztófalakra vonatkozó paraméterek legalább annyira érdekesek, mint a tetőszerkezet illetve a tartófödém milyensége. Több komponensből áll össze a végleges kép, ami maximálisan stabilnak tekinthető.

Ezt mindenképpen érdemes kihangsúlyozni, ugyanis a piacon szereplő árak nem egyszer változékonyságukról híresek. Ami tegnap ennyibe került, az holnap már korántsem biztos, hogy nem okoz meglepetéseket. Ám ilyen körülmények között nagyjából lehetetlen előre tervezni ráadásul a kiszámíthatatlanság kockázatát senki sem vállalja fel szívesen.

Mivel az előregyártott házak minden egyes részlete előre tervezhető, analizálható - kezdve a megálmodással, folytatva a tervezéssel és zárva a gyártással - így mi fix költségekkel számolunk. Vagyis a szerződésben általány árral találkozhat, mely egyet jelent a stabilitással. Az árkalkuláció pontos, precíz ezáltal nagyfokú biztonságot jelent.

A szerkezetkész ház ár nem ugrál!

A tervek alapján, melyek magukba foglalják a gyártmányra, a statikára és az elektromos, gépészeti alapmunkákra vonatkozó dokumentumokat maradéktalanul pontos képet kaphat a bekerülési költségekről, melyek a piaci viszonylatokhoz képest megdöbbentően kedvezőek.